Brazília

A Brazil Szövetségi Köztársaság (portugálul: República Federativa do Brasil) Dél- és Latin-Amerika legnépesebb és legnagyobb kiterjedésű országa. Délen Uruguay-jal, délnyugaton Argentínával, Paraguay-jal és Bolíviával, keleten Peruval és Kolumbiával, északon Venezuelával, Guyanával, Suriname-mal és Francia Guyanával határos (vagyis kettő kivételével az összes dél-amerikai állammal). Fővárosa 1960-tól az újonnan épített Brasília (Brazíliaváros).

Történelme
1500-ban Pedro Alvarez Cabral portugál hajós fedezte fel Brazíliát, amikor egy Indiába tartó flotta az Atlanti-óceán déli részén váratlanul szárazföldre bukkant. Az ország nevét egy fafajtáról kapta. Portugália rövidesen bejelentette igényét a területre, amely az 1530-as évektől gyarmatává vált. A terület kiaknázása fakitermeléssel kezdődött, majd az 1580-as évek táján nagy cukornádültetvények létesültek. Megindult a rabszolgavadászat, és az ültetvényeken főleg Nyugat-Afrikából behurcolt fekete rabszolgákat dolgoztattak. A cukornád mellett a kávé termesztése is megindult. Az ország belső részének gyarmatosítása csak azután kezdődött meg, hogy arany- és gyémántlelőhelyeket tártak fel a Mato Grosso hegységben. Brazília portugál gyarmatból 1822-ben vált független állammá.

A rabszolgakereskedelmet a 19. század közepén betiltották, de csak 1888-ban hoztak törvényt a rabszolgaság eltörléséről. A köztársaságot 1889-ben kiáltották ki.

1500. április 22-én Pedro Alvares Cabral 1500 főnyi hajós legénységével kikötött a ma Porto Seguronak nevezett területen, a mai Bahia államban. A mai napig ezt a helyet és időt tekintik Brazília felfedezésének hivatalos időpontjának. A portugál hajósoknak 10 napra sem volt szükségük ahhoz, hogy ismereteket szerezzenek és ajándékokat cseréljenek a helyi indián törzs bennszülötteivel. Csakhogy a portugálok által Szent Kereszt Szigetnek nevezett újonnan felfedezett terület (akkor még nem ismerték a földrész dimenzióit) első ránézésre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert nem találtak sem ásványi anyagokat, sem drágaköveket, sem pedig fűszereket. Az indiánok által tehát „Pindorama”-nak nevezett terület (pálmák földje) egyetlen értékesnek bizonyuló terméke a Pau Brasil, brazilfa volt, olyannyira, hogy Brazília nevét a Pau Brasil (brazilfa)–ról kapta. Ez a piros festőanyagot tartalmazó fa már korábban ismert volt keletről, magyarul börzsönyfának nevezik. Brazília területeinek alaposabb és teljes felfedezéséhez mintegy 30 évre volt szükség, mivel azonban arany-, ezüst- és drágakő lelőhelyeket is találtak, ezért a portugálok számtalan csatát vívtak területeik megtartásáért a holland és angol hajósokkal.

1530-ban Martim Afonso de Sousa a Korona (Portugália) nevében hivatalosan is elkezdte a kolóniák felépítését, azonban az 1494-ben aláírt portugál–spanyol egyezmény – a Tordesilha – értelmében, amely a felfedezések tekintetében 2 féltekére osztotta a világot egy képzelt vonal mellett. A vonaltól nyugatra eső területek spanyol, a keletre esők, pedig portugál fennhatóság alá kerültek.

1549-ben az addig meglehetősen instabil adminisztrációs rendszer helyett Tomé de Sousa általános kormányzó új rendszert vezetett be, azaz megalapította Brazília első fővárosát Salvadorban, Bahia államban. Szintén garantálta a brazilfa, és mint újdonság, a cukornád kitermelés folyamatosságát. Ez utóbbi azért volt nagyon fontos lépés, mert az akkori Európában a cukor luxuscikknek számított és csupán a patikákban, grammonként kimérve árulták. A cukornádból nyert cukor kitermelése egyformán fellendítette a kolónia gazdasági és kulturális életét, de az afrikai rabszolgaimportot, mint olcsó munkaerőt is. A 15. században a brazilfa exportálása már királyi monopólium volt, a cukornádból pedig nagy üzemben kezdtek el cukrot előállítani, ezért mind a feldolgozó üzemekben, mind pedig a cukornád,- kávé,- gyapot és kaucsukültetvényeken megnőtt a munkaerőigény, amelyhez a helyi indián népesség már nem volt elegendő, ezért Brazília elkezdett Afrikából rabszolgákat importálni. Ez a folyamat, csak 1888. május 13-ig, a rabszolgaság eltörléséig zajlott. A cukornádültetvények működtetésének ténye aztán évszázadokon át megmaradt, Brazília monokultúrás exportőrré vált. Azonban pontosan a cukornádültetvények miatt a társadalom is 2 részre szakadt, a rabszolgák és a földesurak közötti szakadék áthidalhatatlan volt, sőt, ez a tendencia a mai napig is érezteti a hatását. A szabad emberek általában az export területén dolgoztak.

1625-ben a hollandok megpróbálták elfoglalni Bahiát, majd a sikertelen kísérlet után 1630-ban tértek vissza Pernambuco-ba, amely akkorra már a cukorgyártás központja volt. A portugálok csak 1654-ben tudták visszafoglalni a területet, és a távozó hollandok cukornád töveket vittek magukkal az Antillákra. Portugáliának tehát megmaradt Brazília, de a cukorgyártás világ-monopóliumát elvesztették. A portugáloknak szintén szembe kellett nézniük az angol kalózok támadásaival (a kalózok adót fizettek zsákmányaik után a királynőnek), illetve azzal, hogy a franciák a kezdetek kezdetétől nagy érdeklődést szenteltek a brazilfának, valamint az abból kinyert festékanyagnak és 1555-ben megalapították a Francia Antarktikát ahonnan 1567-ben űzték ki őket. Francia csapatok azonban még néhányszor visszatértek Brazília különböző területeire. Közben a portugálok elkezdték felfedezni Brazíliát, de elsősorban az óceánpart mellett haladtak, mert a szárazföld belsejét sűrű növényzet borította. Így jutottak el Sao Paoloba, illetve Rio de Janeiro-ba is.

A 17. század második felében találtak először aranylelőhelyeket és értékes drágaköveket a Minas Gerais hegységben, ezért az Európában élő lakosság mintegy 1/4-e elindult szerencsét próbálni Brazíliába. Brazília lakosságának száma hirtelen növekedésnek indult, de ugyanakkor az infrastruktúra és az állami szabályozás is ezzel párhuzamosan fejlődött. A Korona hamarosan kidolgozott egy új nyilvántartási rendszert is, a kibányászott aranyat azonnal az úgy nevezett Alapítványi Házakba (Casas de Fundacao) kellett vinni, ahol a megtalált kincset lemérték és 1/5-ét levágták Portugália számára. Azonban a szigorú ellenőrzések és az adófizetés rugalmatlan módjának következtében 1789-ben lázadás tört ki, (Inconfidencia = bizalmatlanság) melyet kemény kézzel vertek le, a felkelés résztvevőivel példát statuáltak. Évekkel később a Köztársaság megpróbált mártírokat faragni ezekből az emberekből, szabadságharcosokat formálva belőlük.

Az 1808-as év szintén változásokat hozott, mivel a portugál királyi család Brazíliába menekült Napóleon lisszaboni támadásai elől. 1815-ben pedig Brazília kolónia helyett a Portugál Birodalom részévé avanzsált. Az udvar központja az 1763-ban alapított Rio de Janeiro lett, VI. Don Joao pedig megnyitotta a kikötőket a barátai, azaz Anglia és egyéb katolikus európai országok előtt. 1816-ban Brazília francia művészeket fogadott be, akik jelentős szerepet töltöttek be Rió építészetében. 1821-ben Don Joao visszatért Portugáliába, fiát Pedro-t hagyva hátra, régens hercegként.

A metropolisz és a brazilok közötti gazdasági érdekekből adódó nyilvánvaló konfliktus lett a táptalaja egy elszakadást pártoló mozgalomnak. 1822. szeptember 7-én kikiáltotta az ország függetlenségét és 1824-ben I. Don Pedro (Péter) néven megalkotta Brazília első alkotmányát, majd 1831-ben visszatért Portugáliába, 5 éves fiát hátrahagyva a trónon.